Idén ismét virtuális iskolapadban ülök. A Hollóka Grafikai Műhely illusztráció képzésére járok, december végén csaptunk bele a harmadik modulba. A tavalyi évem több tekintetben is szólt a felfedezésről, valamint az új ismeretekről, és ennek a tortának egy nagy szelete volt ősszel az első két modul. Az év második felében egyértelműen túlvállaltam magam, így semmilyen területen se tudtam azt a maximumot nyújtani, amit mások várnának tőlem, vagy amit én várok magamtól. Valahogy mégis sikerült keresztül vergődnöm magam ezen az időszakon, és kétségtelenül nagyon sokat tanultam közben.

Az első két modulban a manuális technikáké volt a főszerep. Minden műhely órán új eszközökkel, vagy egy eszköz új oldalaival ismerkedtünk meg. Bár sok technika nagyon érdekel, mégis az utóbbi években belekényelmesedtem a grafit, az akvarell és időnként a tűfilcek világába. Most viszont elérkezett az idő, hogy kicsit kikukucskáljak ezen a szűk ablakon a többi lehetőség felé.

Már nagyon sokféle eszköz járt a kezemben, és szeretnék is elmélyülni néhány régről ismert, vagy épp újonnan felfedezett technikában. Alapvetően igaz rám, hogy komfortosabban érzem magam olyan területeken, ahol már megszelidítettem az eszközöket és lehetőségem van a foltok és textúrák mellett jól elhatárolható vonalakkal dolgozni. Röviden: igen, van mumusom, és próbálom leküzdeni, de nem akarom görcsösen. Valószínűleg sosem leszek az az alkotó, aki falméretű vásznakat tölt meg széles ecsetvonásokkal, de nem is igazán szeretnék az lenni. A lehetőségeim bővítése, valamint a stílusom finomítása, csiszolása viszont számomra is fontos, így igyekeztem nyitottan állni az eszközökhöz.

Tus
Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, ugyan azt a Koh-I-Noor tust használom nagyjából 20 éve. Úgy értem, szó szerint ugyan azt a kis tégelyt. Valószínűleg rajzórára kellett beszerezni, de átélt velem két felvonásban néhány kalligráfia órát, és most ismét elő kellett vennem. Eddig nem sok lehetőséget láttam benne, főleg mert száradás után nem oldható és viszonylag lendületesen érdemes dolgozni vele, de most felkeltette az érdeklődésem. Először ecsettel volt komfortos, aztán kipróbáltuk hurkapálcával, ami nagyon menő vonásokat eredményezett, de végül hegyes tollheggyel állt leginkább kezemre. Akvarell mellé is el tudom képzelni, tetszik a fekete mélysége.

Ennek köszönhetően – bár a kategória kicsit más – felcsillant a szemem a tinták iránt. A kifogyott Anilinky akvarell barnám pótlására szereztem be (ajánlás útján, amit ezúton is köszönök, Orsi) egy Kaweco tintát, karamell barna színben, és imádom használni, de inkább csak önmagában. Az akvarellel együtt trükkös, mert nedvesen mocsárszínű, a palettára száradva zöld (nagyon szép árnyalatú zöld, bár lenne ilyen előre kevert festékem), és papíron lesz meseszép barna, így számomra kicsit nehéz vele színt keverni – amire amúgy a legtöbbet használnám.

Szén
Egyik ősellenségem a maszatolás. Nem mondom, néha jó újra gyereknek lenni és összekenni a papírt, de mindennapi alkotáshoz nem érzem önazonosnak a szenet, sőt a többi porózus technikát sem, ha már itt tartunk (spoiler, a porpasztell sem a kedvencem). A kezem alatt inkább karcol, mint terül, ügyetlenül maszatolok, foltos lesz az is, amit nem terveztem, majd egy laza mozdulattal mindent szétkenek. Ámulattal nézem, ahogy mások radírral visszaszedve csodás fénycsillanásokat és textúrákat hoznak létre, de az én kezem ehhez nem elég biztos, és türelmem sincs hozzá. Azért persze játszottam vele egy keveset – nem csak mert házi feladat volt – és arra jutottam, ha már muszáj szenet venni a kezembe, ceruza formájában inkább érzem a sajátomnak. A tussal párban egész elfogadható eredményt produkáltam, de biztosan nem lesz gyakori használatban ezentúl se.

Színes ceruza
Régi kedvencem újra előkerült. Egy időben imádtam a színes ceruzákat, el sem tudtam képzelni, hogy a ceruzát valaha leváltja majd az ecset, aztán mégis megtörtént. Az utóbbi években már kezdett hiányozni, és néha elő is került az akvarell mellett, de valamiért mindig azt éreztem, csalás, ha egy képet ceruzával fejezek be és nem egy újabb festékréteggel. Ez a gondolat egyrészt téves, hiszen miért lenne csalás, ez is egy lehetőség, másrészt nem bánom, hogy így éreztem, mert a ceruza fiókba tuszkolása nagyban hozzájárult az akvarell tudásom fejlődéséhez. Most viszont ismét elővettem és alig várom, hogy legyen időm kísérletezni vele kicsit többet, akár más technikákkal vegyesen. Sőt, igazából újra meg kell tanulnom használni, mert nagyon elszoktam tőle, de nem bánom, mert sok ötletem támadt a színes ceruzákkal kapcsolatban.

Akvarell
Elérkeztünk a biztos pontig. Hazudnék, ha azt mondanám, nem akartam brillírozni a három alkalmas akvarell kurzuson, de sajnos nem sikerült. Eddigre már kissé ki voltam merülve, a saját elvárásaim alatt teljesítettem a feladatot, így inkább meg se mutatom. Bocsi. Főleg azok után nem, hogy a napokban felvettem a 2023-as visszatekintő videót, miket is alkottam tavaly, és megláttam az év elején készített akvarell illusztrációkat. El se hittem, hogy én csináltam, még egy elismerő „hű, de jól néznek ki” is kicsúszott a gondolataim kusza katyvaszából, pedig én aztán tényleg ritkán ismerem el, ha valamit jól csináltam… Na de vissza a sulihoz. Kaptam egy újabb dimenziót az akvarellhez, egy marék ötletem támadt, mivel kísérleteznék még, és az egyik feladatban – téli képeslap tervezés – végre bátran és nyugodt lélekkel kevertem az akvarellt a színes ceruzával, méghozzá egy erősen textúrált papíron.

Pasztell
Kissé fájdalmas utána számolni, de nincs mit tenni, annak is közel 20 éve, hogy őrizgetek egy porpasztell és egy olajpasztell készletet. Eleinte, mikor megvettük, sokat kellett használnom, és rettentően utáltam, főleg a poros maszatolást. Az érzés mit sem változott. Nem szerettem volna eleve előítéletes lenni, igyekeztem befogadóan hozzá állni az új tapasztalatokhoz, de elsőre nem győzött meg magának egyik sem.

A porpasztellt szeretném elengedni. Egy időben süthető gyurma színezésre használtam, pigment gyanánt. Valószínűleg a későbbiekben is hasonló sorsra jut szegény készletem. A másik út, amit el tudok képzelni, hogy a maximalizmusom ellensúlyozó terápiás eszköznek használom és absztrakt képeket alkotok vele, de ehhez egyelőre se kedvem, se türelmem. Inkább festek téglafalat, vagy rajzolok egy mandalát, ha le akarom lazítani az agyam.

Az olajpasztellben látok lehetőséget. Tetszik a textúrája, és egy elég széles színválasztékkal rendelkező készletem van, csodaszép árnyalatokkal, kár lenne veszni hagyni – mondom ezt úgy, hogy vélhetően vagy 15 év után, ősszel bontottam ki először a dobozt. Az órai feladatok bénázásán túl azonban nem használtam sokat, de szeretném. Azt a tippet kaptam, próbáljam ki, hogy akvarellel alá alapozok és erre rajzolok rá pasztellel. Ezzel tervezek kísérletezni.

Akril és gouache
A festős technikákat vártam a legjobban. Egyrészt mert fogalmam sem volt, mi fán terem az akril, meg a gouache, sőt egyáltalán miben különböznek, és a tubusos festék ismereteim is kimerültek abban, hogy vannak tubusos akvarellek és van a sulis tempera, amit szívből gyűlöltem. Azóta már tudom, hogy a sulis tempera igazából gouache, és hogy az akril összetételében és felhasználási lehetőségeiben is különbözik a gouache-tól. Sajnos az órai feladatokon túlmenően nem volt időm alaposabban kipróbálni egyiket sem, de a lista élén vannak, amint sikerült beszereznem egy száradást lassító folyadékot, mert úgy fest, a technikám túl pepecselős a festék száradási idejéhez képest. Ezen mondjuk nem lepődtem meg nagyon, szeretek apró részletek fölött mókolni. Az új ismeretek egyébként végleg feloldották bennem a sulis „tempera” okozta ellenérzéseket, de ettől még nem azt a bizonyos, mindenki által ismert, használt és egy szekrény mélyén beszáradt készletet vettem újra.

Kollázs
Bár már elindultam a digitális alkotás irányába, mindig is külön helye lesz a szívemben a manuális eszközöknek, alapanyagoknak, és így a papírnak is. Az elmúlt fél évben munka és szabadidő tekintetében is nagyon sok csodálatos papírral és papírtechnikával dolgozhattam. A munka részéről sajnos nem mondhatok többet, a szabadidőre viszont van tizenkét videónyi kollázsom a Sokszínű Színek sorozat keretein belül. A személyes szakmai terveim közt is szerepel sok-sok papír, és a kollázs órákon is nagyon jól esett tépkedni, vagdosni, komponálni és ragasztgatni. Külön szeretem a manuális rajzokkal, eszközökkel összepárosítani, de fotókkal és matricákkal is jó játszani. Egy másik életben scrapbook-okat tudnék megtölteni az emlékeinkkel, de sajnos nincs másik életem és így is túl sok minden érdekel.

Linó
Utolsóként hagytam egy igazán izgalmas felfedezést, a linót. Egyszer régen ezt is kipróbáltam, de arra se igazán emlékszem, mi lett az eredménye. Az is lehet, hogy csak olyan közelről láttam, hogy úgy éreztem, mint ha én is a részese lettem volna a folyamatnak. Most viszont az én kezemben volt a linólap, a kés és a henger, és teljesen beleszerettem. Nyilván ezzel se tudtam annyi időt tölteni, mint szerettem volna, egy linós feladatot el is engedtem, mert már nem volt rá erőm, de rengeteg lehetőséget látok benne, és csinos kis listám van, mit kell még beszereznem a további próbálkozásokhoz.

A vegyes technikák és én
Megállapítható, hogy bár eleve nyitottan álltam a kísérletezéshez, a suli nélkül sosem vettem volna bizonyos eszközöket újra a kezembe, például szén, és ki tudja mikor jutottam volna olyanokhoz, mint a linó vagy a gouache. Ezen felül még azt az egyértelmű tapasztalatot és inspirációt tudhatom magaménak, hogy technikákat keverni szabad, sőt érdemes. Teljesen új világok és lehetőségek nyíltak meg a szemem előtt, és ennek nagyon örülök. Már van egy listám – vallja be kínosan mosolyogva a listamániás – amire gyűjtöm a kísérletezni valókat.

A másik dolog, amire ennek a posztnak a megírása világított rá, hogy nagyon sok feladat van mögöttem, és ennyi képet nem zsúfolhatok bele egy posztba, így hamarosan érkezik egy folytatás, amiben a kedvenc feladataimról mesélek.

Végszóként pedig itt hagynék egy kis bátorítást: Vedd meg az eszközt, amit rég nézegetsz! Vedd ki a fiókból az eszközt, amit rég őrizgetsz! Próbáld ki, kísérletezz, gyakorolj és ne félj keverni a lehetőségeket, mert igazán menő dolgok születhetnek így! A műhely órákon Szilvi, az egyik mentorunk világított rá arra a csodálatos tényre, hogy az eszközök azért vannak, hogy használjuk, koptassuk, szükség esetén eltörjük, elfogyasszuk őket, a papír pedig azért, hogy bátran összefirkáljuk és összekoszoljuk. Ha valami mégis balul sülne el, még mindig lehet új lapot venni és elölről kezdeni.